Oldal nyomtatása

Irodalmi fogalmak

A B C D E F G H I J K
L M N Ny P R S Sz T Ú V

 

ABSZURD Esztétikai minőség, a képtelen, lehetetlen művészi megjelenítése. Míg a mese vagy sci-fi műfaji része a nem reális elem, csak eszköze az ábrázolásnak (hétfejű sárkány), az abszurdban a fantasztikus elem túlnő eszközjellegén, és deformálja az egész művilágot. Az abszurd műben az egész világ abszurditása, érthetetlensége, az ember kiszolgáltatott „világba vetettsége” jelenik meg. Pl. Jarry: Übü király, Madách: A civilizátor. A XX. században egyre fontosabb szerepet játszik. Világképe gyakran az egzisztencializmushoz kapcsolódik : Boris Vian: Tajtékos napok, Camus: Sziszüphosz mítosza. Pl. Beckett, Ionesco, Genet drámái vagy Kafka elbeszélései. Gyakran a groteszkkel együtt jelentkezik : Örkény István: Tóték., Mrozěk, Bulgakov: Mester és Margarita. → GROTESZK

ADAPTÁCIÓ: Átdolgozás (pl. egy regény megfilmesítése)

AKCIÓ (szinészi akció): a színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese

ALAKZATOK A szöveget a hatásosabb, expresszívebb kifejezés érdekében átalakító eljárások. Szövegszintek szerinti felosztásuk pl. : hangalakzat (pl. alliteráció)

- szó~ (pl. ismétlés, ellentét)

- mondat- és gondolatalakzatok

ALKALMI KÖLTÉSZET 1. Régebbi korokban (antikvitás, középkor) a művészet a mindennapi élet szerves része volt, „alkalomhoz” , meghatározott életeseményhez, helyzethez, közösségi alkalomhoz kötődött. 2. Valamilyen konkrét alkalomra készült mű. Pl. Illyés Gyula: Bartók.

ALKOTÁS A műalkotásokat, esztétikai tárgyakat létrehozó emberi tevékenység. A a művészi, esztétikai szempont az elsődleges a többi mellett (hasznosság, szórakoztatás, tanítás). → ÉRTÉK

ALLEGORIKUS ÉS SZIMBOLIKUS ÁBRÁZOLÁSMÓD

Míg az allegória a nyelvi jel és a jelölt fogalom között önkényes, társadalmi megegyezésen alapuló viszonyt feltételez, addig a szimbólum jelölőt és jelöltet összetartozó fogalomnak tekinti, amelyet természetes kapcsolat fűz össze. A modern szimbolizmus fontos törekvése, hogy a nyelv és a dolgok világa közötti rejtett összefüggéseket kutassa, így hárítva el a nyelv önkényességének és megbízhatatlanságának tapasztalatát.

ALLEGÓRIA (gör. ’másról beszélni’) – egy költői képben, képsorban megjelenő gondolatalakzat. Lényege, hogy kettős jelentése van: egy közvetlen és egy átvitt értelmű. Jelentése az irodalomtörténetben folyamatosan alakult; a klasszikus retorikában egy egész művön végigvitt képsor, a keresztény irodalomban megszemélyesített erkölcsi tulajdonság (Jézus – Bárány) stb.

ALLÚZIÓ utalás, rejtett említés, példálódzás, célzás

ANALITIKUS DRÁMA: A múltban történt konfliktusokat feltáró, s e feltárás során újabb konfliktusokat előidéző történéseket jelenít meg. Oknyomozó drámának is szokták nevezni. Alaptípusa: Szophoklész: Oidiposz király című drámája. A XIX. században Ibsen alkalmazza ezt a drámatípust, A vadkacsa, Arthur Miller: Az ügynök halála

ANTIKVITÁS az ókori görög és római társadalmak kultúrája, művészete, emberszemlélete

APOKALIPSZIS: (‘látomás’, ‘kinyilatkoztatás’) népszerű irodalmi műfaj a II–V. században, témája a végítélet

ARCHAIZÁLÁS Valamely régi kor felidézése nyelvi, stilisztikai, poétikai eszközök segítségével. Nyelvi eszköz pl. régies szavak, régies helyesírás használata. Stilisztikai: régies szóképek, alakzatok alkalmazása. Poétikai: régies műfajok pl. Ady: Krónikás ének 1918-ból, Babits: Jónás könyve.

ARCHETÍPUS (gör. arkhé+tüposz= ősi kép) őskép 1. Jung szerint az emberiség közös tudattalanjából az irodalom által felszínre hozott őskép, ősi kollektív tapasztalat, 2. a képzeletben képszerűen beidegződött tapasztalat, amely az őskorban a környezethez való alkalmazkodásra vezethető vissza (Durant) 3. A poétikában az egész világirodalomra kiterjedő szimbolikus tematikai közhely, a mítoszokban, hiedelmekben is kimutatható irodalom előtti jelkép. Pl. a szárnyalás (Ikarosz), a bűnbeesés, az apa-fiú harc, a tékozló fiú alakja. A népmesék archetipikus alakjai egyegy életmodell megtestesítői: pl. Hamupipőke, a legkisebb fiú.

ARS POETICA (latin "költői mesterség, a költészet művészete") - 1. szűkebb értelemben: olyan mű, amely költészetre vonatkozó szabályokat foglalja össze; 2. tágabb értelemben: minden olyan mű, amelyben a költő (író) vall a költészethez (irodalomhoz) fűződő viszonyáról, arról, amit az irodalom, a művészet feladatának gondol

Pl. Keats Óda egy görög vázához, 1819; Baudelaire Az albatrosz, 1859; Kapcsolatok, 1857; Verlaine Költészettan, 1874; Whitman Hallom Amerika dalát, 1860; Rilke Archaikus Apolló-torzó, 1908 című műve. Arany János Vojtina Ars poétikája, 1861 című műve a kétféle típus szintézise: a vallomásból vezet át a tanításba. Irodalmunk leginkább számon tartott, vallomásos ars poeticái: Janus Pannonius Pannónia dicsérete, 1465; Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok, 1811 egyes epigrammái; Petőfi Sándor Dalaim, 1846; A XIX. század költői, 1847; Arany János Mindvégig, 1877; Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én...,1905; Új vizeken járok, 1905; Hunn, új legenda, 1913; Babits Mihály A lírikus epilógja, 1903;Jónás imája, 1939; Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században, 1931; Esti Kornél éneke, 1933; József Attila Thomas Mann üdvözlése, 1937; Ars poetica,1937; Nagy László Ki viszi át a Szerelmet,1957.

ASSZOCIÁCIÓ: gondolattársítás, képzettársítás

ÁTMENETI MŰFAJOK: napló, levél, fiktív levél, ballada, leíró költemény, életkép, jellemrajz

ÁTIRAT A modell, minta, elõkép, egyes korokban normaként szerepelt: a tisztelgés, kötõdés kifejezõdésének helyére késõbb inkább az eltérés, ironikus deformálás, a paródia, rájátszás, felidézés és idézés gesztusai kerültek. Pl. a novella nem jött volna létre, ha Boccaccio nem tanúsít affinitást a legkülönfélébb szóbeli és írott, régi és korabeli, vallási és világi, mitikus és profán, keleti és nyugati, mûvészi és nem mûvészi narratíva iránt, melyek tapasztalatát, elemeit, történeteit szintézisbe foglalta, és az addigiaktól eltérõ rendeltetéssel látta el. A megfestés, dramatizálás, a megfilmesítés ugyancsak az átvétel, kölcsönzés, médiaközi átirat alapmûveleteire vezethetõ vissza. A nyelvi, irodalmi átírások, beleírások, átköltések, hamisítások, utánzások, plágiumok, pamfletek, tematikus és formai variációk a kulturális emlékezet mûködésének is formái.

ATTITÜD beállítódás, viselkedési mód, álláspont, nézet

AUREA MEDIOOCRITAS: az arany középút Horatiustól származó fogalma; a mértéket, az arányt tisztelő, az élet kicsinynek tűnő szépségeit meglátó szemlélet- és magatartásmód

Fel

BALLADA
a) a villoni ballada: az „egyszerű ballada”: három 8–10 soros versszakból és egy rövidebb,
4–6 soros strófából („ajánlás”-ból) álló vers; a „kettős ballada” hat 8–10 soros strófából áll
b) a ballada általánosabb, mai jelentése: drámai feszültségű kisepikai műfaj párbeszédekkel, lírai elemekkel;
Greguss Ágost (1825–1882) definíciója szerint: „a ballada tragédia dalban elbeszélve”

BEFOGADÁS (→ ALKOTÁS, ÉRTELMEZÉS, HERMENEUTIKA)

Az a folyamat, amelynek során az ember a műalkotás hatása alá kerül, elsajátítja, megérti azt. Az esztétikai élvezet és a megértés hermeneutikai aktusának együttese A ~nak előfeltételei vannak; a világra vonatkozó ismeretek, lélektani előfeltevések (ezek teszik képessé pl. az irónia felismerésére, erkölcsi előfeltevések. Mindezek a háttérismeretek alkotják az olvasó ún. befogadói elváráshorizontját.[→MEGÉRTÉS] A befogadás során a figyelem kétirányú: kitekintő, valóságra vonatkoztató és magára a szövegre figyelő. Az olvasás lineáris (előrehaladó) folyamat, de a befogadás folytonos vissza- és előretekintés. Ugyanannak a műnek más-más a konkrétizációja, olvasata más-más időszakban. Umberto Eco kulcsfogalma a nyitott mű, amellyel a befejezhetetlen olvasást-értelmezést jelölte. A mű első olvasata a műértés első szintje, ezt követi az elemzés, értelmezés, majd értékelés. A jó olvasó újraolvasó, a második olvasás ugyanis ráépül az első tapasztalatára, s eszerint képes újabb jelentésösszefüggések észlelésére-realizálására. A műalkotás jelentése a befogadó és a mű dialógusában alakul ki a megértés folyamán.

BESTSELLER divatos, könnyen eladható könyvújdonság

BIBLIAI MŰFAJOK: apokalipszis, evangélium,jeremiád,prófécia, zsoltár:

Fel

CIVILIZÁCIÓ (lat.) Tágabb értelmezésben egy társadalom fejlődésének és anyagi műveltségének elért magasabb fokát, az adott társadalom anyagi eszközeit, tudományát jelölő fogalom.

Fel

DAL: Talán a legősibb lírai műfaj, leginkább megőrizte kapcsolatát a zenével és a tánccal. A legszubjektívebb, mert a költői én (lírai én ) közvetlenül szólal meg. Témája egyszerű, egynemű emberi érzelemnek (öröm, bánat) kifejezője.

Csoportosítása:

- eredete szerint:

a) népdal: gyakori benne a virág és természet metaforika, melyeknek többnyire szimbolikus, gyakran erotikus töltete van. Verselése ütemhangsúlyos, leggyakrabban felező nyolcas. Rímelése: párosrím.

b) műdal: Az európai költészettörténetben 2 jellegzetes típusa alakult ki:
1. Sanzon típusú: Erős dallamosság, hangulatiság jellemzi.
2. Lied típusú: Filozofikusabb, bölcseleti jellegű, az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, általános értelművé válik (Goethe: A vándor éji dala)

  • tartalom, funkció : világi, vallásos
  • témája: bordal, szerelmi dal, katonaének
  • versforma és zeneiség alapján : rondó (8-15 soros körvers, 2 visszatérő rímmel, refrénnel), chanson (egyszerű, könnyed dal), canzone

DENOTATÍV JELENTÉS (lat. denotatum = jeltárgy) a szó elsődleges, szokásos jelentése

DRÁMA gör. drán (cselekedni) (→ dialógus, dikció, szituáció, bonyodalom, tetőpont, megoldás, prológus, epilógus, deus ex machina)

A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeiből, dialógusaiból és magánbeszédeikből, monológjaiból és tetteikből ismerjük meg. ~ színházi előadásra szánt, közvetlen hatás kiváltására törekszik. Arisztotelész „Poétika” című művében a dráma legfőb hatásának a katarzist jelölte meg. Ő nevezte meg hagyományos szerkezeti egységeit: expozíció (alapszituáció, bevezető rész), bonyodalom (konfliktusok= a szereplők összeütközései, késleltető mozzanatokkal(, tetőpont (válság, az erők összecsapása) sorsfordulat (felismerés, a szereplők kísérletet tesznek arra, hogy felülkerekedjenek sorsukon, a katasztrófa kezdete), megoldás (végkifejlet). A 19. század végétől a konfliktus egyre inkább eltűnik Alapműfajai a tragédia és a komédia. A színpadi megjelenítés eszközei: a DIKCIÓ (lat. mondás), a mű nyelve, a színpadon elhangzó szöveg és az akció, a színpadi történés. A műtől elkülönülő részek, a nézőkhöz intézett „kiszólások” a prológus (bevezető, előzményeket ismertető rész) és az epilógus (befejező rész).

DRÁMAI KÖLTEMÉNY: az emberi lét nagy kérdéseivel foglalkozó párbeszédes formában megírt költői, filozófiai mű (más neve: lírai dráma, emberiségdráma, világköltemény).
Pl. Goethe: Faust, Madách: Az ember tragédiája

DRÁMAI MŰFAJOK: tragédia, színmű, commedia dell’arte, drámai költemény, analitikus dráma, epikus színház, abszurd dráma

Fel

EKLOGA (gör. válogatás, szemelvény) Idilli, bukolikus, azaz pásztori világot bemutató, párbeszédes formájú lírai műfaj. A szó jelentése szemelvény, s arra utal, hogy Vergilius pásztori költeményei közül tizet választott kiadásra. A műfaj atyja a görög Theokritosz, akinél még valódi pásztorok dicsérik a természeti szépségeket, a vidéki életet. Vergilius hősei már álruhás pásztorok, valójában költők, filozófusok, akik a jelennel szemben a múltat vagy eljövendő aranykort idézik. Ezek imitációjaként írta Radnóti saját ~it. Egy harmonikusabb világ utáni vágy jelenik meg bennük. Idő- és értékszembesítés az alapjuk, elégikus hangvételűek.

ELBESZÉLŐ [narrátor ,elbeszélői nézőpont, narráció] Az epikai mű eseményeit előadó megszólaló, az író fikciója. Része lehet a mű világának (pl. a mű egyik szereplője, Ottlik Géza: Iskola a határon), de kívül is állhat rajta (Móricz: Légy jó mindhalálig). Lehet mindentudó (Stendhal: Vörös és fekete), vagy korlátozottan vannak ismeretei (Mészöly Miklós: Az atléta halála). A polifonikus regényben nincs egy elbeszélői nézőpont, minden szereplő mintha önmagát mutatná be (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). Hol az egyik, hol a másik szereplő nézőpontjából szólal meg (lebegő narrátor: Flaubert: Bovaryné). Ugyanazt a témát több szemszögből is elmesélheti az író (Faulkner: A hang és a téboly).

A regény műfajának változásai közül az lbeszélő nézőpont változásai voltak a legjelentősebbek pl. szentimentális énregény, a tudatfolyamregény, a francia újrealizmus szenvtelen kamerázása.

A mindentudó elbeszélő 18-19. sz.-i gyakorlata a modernség korában hiteltelenné vált.

Napjainkban az elbeszélés nehézsége válik főszereplővé (Ottlik Géza, Esterházy Péter művei).

ELÉGIA: Antik liroepikus műfaj, azaz egyszerre jellemző rá az epikus igény és a költői személyesség. Versformája a disztichon, fuvolakísérettel adták elő. Változatos témákról: hősi harc, szerelem, politikai vélekedés stb. patetikus hangnemben íródtak. A római költészetben Horatiusnál, Tibullusnál, Propertiusnál már megjelent a fájdalmas, lemondó hangulat, mely későbbiekben a műfaj jellemzője lesz.Az újkorban az elégikus magatartást kifejező költői műfaj. Alapélménye az elmúlás, a boldogság elvesztésének ill. elérhetetlenségének élménye. A klasszikus elégia idő- és értékszembesítő. A reneszánsz újította fel az antik műfajt. Az újkori költészet és esztétikai gondolkodás történetében Schiller 1795-ös A naiv és szentimentális költészetről című tanulmányában fogalmazza meg az elégikus világlátás lényegét. Eszerint háromféle alapvető költői magatartás van: az elégikus, az idillikus és a szentimentális. Az elégikus akkor jelentkezik, ha a valóság és az ideál nem felel meg egymásnak, az ideál nem található meg a valóságban. Az idillinél viszont az ideál megvalósültan létzőként mutatkozik meg, ezért a művet az öröm, harmóniavágy hatja át. A szatírikus magatartás esetében a valóság és az ideál szakadékszerű távolságra van.

ÉNEKVERS Olyan lírai alkotás, amelyet hangszeres kísérettel adnak elô. Nagyon fontos a dallam. Magyarországon a XVI.-XVII.században volt jellemzô. Tinódi Lantos Sebestyén mûvei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók). A kései római korban jelent meg a dallamra írt vers (énekvers) mellett a szavalt vers, hogy aztán a reneszánsz idején teljesen háttérbe szorítsa azt. Nálunk a fordulat, az énekversről a szövegversre való áttérés Balassi Bálint idején történt. A kései görög költészet is ismerte a képverset ( a szavakból, betűkből valamilyen kép alakzat rajzolódott ki, pl. szív, láng, kard, korona), amelyet a reneszánsz újított fel. Az avantgárd irányzatokban sűrűn előfordult (Apollinaire: Kalligrammák c. kötete).

ENIGMATIKUS rejtélyes, talányos, rejtvényszerű

EPIGRAMMA: gör. felirat
A görög költészetben minden disztichonban írt, feliratra szánt költemény. Eredetileg sírfeliratok szövege vagy isteneknek szánt épületek falára vésett írás volt. Míg a görög epigramma magasztos tárgyú, patetikus hangvételű volt, a római epigramma inkább humoros, csipkelődő, szatírikus hangulatú. Mai értelemben egy gondolat rövid, csattanós formában való kifejtése.
a.) Epitaphium: sírfelirat
b.) Xenia: irodalmi, művészeti tárgyú epigramma

(Pl. Szimonidész (6–5. sz.): A thermopülai hõsök sírfelirata)

EPIKA: Műnem, az elbeszélő műfajok kategóriája. A szerző egy elbeszélővel, narrátorral (fiktív szenély, a történetben szerepet játszó vagy kívülálló, de mindent tudó) mesélteti el a történetet. ~ lényegi jegye a cselekmény, az eseménysor időbeliséggel ( múltidejű), és térbeli viszonyokkal rendelkezik. A szereplők a történet során különféle helyzetekbe és konfliktusokba kerülnek. A műben kibontakozó események, történések összességét történetnek (szüzsé) nevezzük, míg a cselekményből rekonstruálható, a befogadó tudatában összeálló helyes logikai láncolatot alkotó cselekmény a mű meséje (fabulája).

EPIKAI KÖZLÉSFORMÁK

Az alapvetô közlési forma a közvetlen szerzôi elbeszélés; emellett a cselekmény színterét és az egyéb tárgyi mozzanatokat a leírás, a szereplôk szóbeli megnyilatkozásait általában a dialógus közvetíti. Ez utóbbi esetben a szereplôk mondatait az elbeszélô szó szerint "idézi": ezt a közlési formát egyenes beszédnek is szokás nevezni. Elôfordul, hogy az író valamelyik hôse szavait csupán tartalmilag "idézi", egyes szám harmadik személyben: ennek függő beszéd a hagyományos elnevezése. A szereplők ki nem mondott gondolatait, érzelmeit az újabb epikai mûvek vagy a belső monológ, vagy a szabad függô beszéd [átélt beszéd, átképzeléses stílus) technikájával jelenítik meg. A szabad függô beszéd közben az író gyakran a saját gondolatait is belecsempészi a szövegbe.

EPIKAI MŰFAJOK:

prózaepikai: anekdota, elbeszélés, emlékirat, fabula,legenda, mese mítosz, monda, novella, parabola, példázat regény, vallomás,vicc gesta, krónika

verses epikai: elbeszélő költemény , eposz, komikus eposz, históriás ének, széphistória, verses regény

EPISZTOLA: Költői levél. Megszólítottja általában valós személy. Fénykora a römai korban és a felvilágosodás idején volt, rokon a tankölteménnyel.

EPOSZ: hősköltemény; egy közösség sorsát meghatározó küzdelem leírása rendkívüli képességű hősök és csodás események megjelenítésével eposzi kellékek: a klasszikus eposzok állandó elemei (invokáció, propozíció, „in medias res”, enumeráció,
Deus ex machina, állandó jelzők)

ÉRTÉK Az irodalom mindig olyan értelmet közvetít, amely valaminek az emberi jelentőségéről, értékéről szól. Értékrendjeink olyan értelmező rendszerek, amelyek segítségével utat találunk személyes és közösségi dolgaink között. Értékosztályok (Hankiss Elemér felosztása alapján):

  • érzékeléssel kapcsolatos értékek: kellemes, kellemetlen, édes, keserű, meleg, sötét
  • érzelmekkel kapcsolatos ~ boldog-boldogtalan, jókedvű-szomorú
  • vitalitás (élet, erő, egészség) – erős-gyenge, sikeres- sikertelen
  • közösségi élettel kapcsolatos ~szabad-rab, hűséges-hűtlen, barát – ellenség
  • megismeréssel kapcsolatos ~ igaz –hamis
  • morális ~ jó – rossz, önzetlen-önző, becsületes
  • anyagi javak

ESSZÉ: irodalmi, művészeti témájú, egyéni hangvételű, művészien megírt tanulmány

ESZTÉTIKA: az esztétikumtörvényszerűségeivel, a művészetek elméletével foglalkozó filozófiai tudomány

ESZTÉTIKAI ÉRTÉK (esztétikum) Összetevői, hatásmechanizmusának elemei :

  1. esztétikai élményt, szépérzetetet, harmonikusság érzületét kelti pl. akusztikus, ritmikai, képi elemek, szereplő vagy annak cselekedete (pl. jótett) , önmagukban nem szép dolgok pontos ábrázolása. A műben egyedi, érzékletes formában megjelenő esztétikai minőségek harmóniája, szokták a szépséget, szabadságot is ~nek tekinteni..
  2. A mű szövegének többletjelentése, többértelműsége, jelentésbővülés és jelentéssűrűség.
  3. Önmegismerés, magunkra ismerés
  4. A lét- , másság megismerése és ezek általi önmegismerés

Egy szöveg esztétikai értékét nem a benne szereplő gondolatok (eszmei mondanivaló), hanem a „hogyanja” adja; „Nem attól lesz valaki jó író, hogy bizonyos dolgokat ki akar mondani, hanem attól, hogy ezeket bizonyos módon mondja ki.” (Sartre) Ugyanígy egy mű esztétikai értéke független az alkotói szándéktól

ESZTÉTIKAI MINŐSÉGEK Az esztétikum konkrét megjelenési formái, a mű összhatását meghatározó értékszerkezetek pl. szépség, rútság, tragikum, komikum, fenséges, bájos, humoros, ironikus, alantas, groteszk, abszurd.

EVOKÁCIÓ: felidézés, emlékezés(lat.) 'előhívás, felidézés'. Olyan művészi szövegalakítási mód, amelyben az író más szerzőktől származó részleteket illeszt a művébe. Lehet evokáció egy-egy mintának tekintett versforma, téma, szerkesztési forma stb. követése is, pl. Zrínyi eposzának Homéroszt és Vergiliust idéző témamegjelölése.

Az ember gyönge: félve néz feléd,

mint egykor a tanítvány mesterét,

Nehéz időkben megtagad...

(Arany János: Évnapra); - Biblia

 

Barátaim egyenkint elhagytak,

akikkel jót tettem, megtagadtak;

akiket szerettem, nem szeretnek,

akikért ragyogtam, eltemetnek.

(Babits Mihály: Õsz és tavasz között); archaizálás

Fel

FABULA (lat. mese) 1. tanító célzatú mese, példázat, szűkebb értelemben állatmese pl. Aiszoposz (Esopus), Phaedrus, La Fontaine, Heltai Gáspár 2. Az epikus és a drámai, tehát a cselekményes művek történése, meséje. A szüzsével ellentétben a cselekmény nyersanyaga.

FANTASY: A műfajteremtő Tolkien „tégelyében” ott volt a tündérmese, a mítosz, a skandináv saga, a romantikus rémregény. J.K. Rowling mindehhez még valamit hozzáadott: a detektívtörténet E.A. Poe-tól örökölt kellékeit. (L.:a tévesen gyanúsított figuráját; a bizonyítékokat a legmeglepőbb helyen stb.) A fantasy-hősök és gyakorta a modern meseregények főhősei is semmiképp sem par excellence hősjelöltek. Elég Békés Pál krumpliorrú, kajla fülű, csálé kis varázslójára gondolnunk (A kétbalkezes varázsló), vagy Zsákos Bilbóra, alias Mr. Bagginsra, aki pókhasú jó lélek, és nem „birizgálja” a kalandvágy. (A babó) Lindgren hőse magamagáról mondja: „ csúf, buta, félős gyerek voltam, görbe lábú.” (Oroszlánszívű testvérek) Bux Barnabás iksz-lábú és dundi. (Végtelen Történet) Ende Momója bő férfikabátot, rongyokból tákolt hosszú szoknyát viselt, és „... az olyan emberekre, akiknek fontos a tisztaság s rend, alighanem riasztóan hatott”. (Momo) Első látásra nem sejtjük róla, hogy gyermek megváltó. Harry Potterről sem, hogy kiválasztott.

Ezek a hősök csak egyszerűen elfogadják a sorstól, ha éppen a hős szerepét osztja rájuk. Nem keresik a kalandot, egyszerűen kalandokba keverednek. De nem a kaland kedvéért! Valamitől kizökken a világ, rendjét, harmóniáját újra kell teremteni. A fantasy általában erről szól. Akárcsak a mítoszok, amelyekhez ennél több köze is van. - Tolkien hobittja a pónilován indul hadakozni, Momo a teknőcével és egy szál virággal, Harry Potternek már nemcsak baglya van, hanem varázspálcája is

Roxfortban csak úgy hemzsegnek a mesés, mitikus figurák: manók, trollok, koboldok, sárkányok, kentaur, főnix, unikornis. Az író klasszika filológus. Nagy játéktér neki a mítoszok világa!

FIKCIÓ (lat.) kitalálás, elmeszülemény. Az irodalmi szövegek általános jellemzője a fikcionalitás, a szerző szándékos alkotó, formáló tevékenysége nyomán teremtődik meg a mű. Az irodalmi mű akkor is kitalációs jellegű, ha valószerű, elemei megfeleltethetők a valóságnak. A fikcionalitás érvényes a mű helyzeteire, szereplőire és a történet ELBESZÉLŐJÉNEK a megalkotottságára is.

FOLKLÓR (ang. Folk+lore = nép + tudás) népművészeti produktumok és hagyományok, népszokások összefoglaló neve. Régebben a paraszti kultúrához kapcsolódott, ma beszélhetünk városi ~-ról is: rap, graffiti. Sajátosságai a névtelenség és a formulák (egész mondatok, szókapcsolatok ismétlődése) pl. a népmesék toposszá vált retorikai fordulatai. (→NÉPKÖLTÉSZET)

FOLKLORIZÁCIÓ A hivatalos, ún. magas művészeti alkotások, témák, motívumok, stílusok eljutása a népművészetbe. Pl. az építészetben a paraszt barokk megjelenése, Petőfi népdalszerű verse népdalként élnek a folklór hagyományában

FORMA ÉS TARTALOM

A forma, amit észlelünk, a tartalom, amit az észlelet alapján vélünk. Legtöbbször a téma is meghatározza a kifejezésmódot, de tartalommá csak akkor válik, ha formát kap. Nem különíthetők el egymástól a művészi eszközök és a mű üzenete.

Fel

GLOSSZA
a) széljegyzet, magyarázat, értelmezés
b) publicisztikai műfaj, röviden, frarppánsan, gyakran ironikusan értelmez, magyaráz egy-egy eseményt, hírt, művet

GROTESZK esztétikai minőség – egymással ellentétes minőségek találkozása, a torz, a rút, a félelmetes vagy borzalmat keltő találkozása a nevetségessel

Fel

HARMÓNIA érzetét keltik 1. akusztikus elemek (pl.alliteráció, szóhangulat, a hangok eufóniája), 2. ritmikusság : verstani, kompozicionális, cselekményszövés vagy a mű egésze szintjén

HERMENEUTIKA (gör. hermeneuein) megmagyarázni, a műalkotások megértésének és értelmezésének elmélete és gyakorlata. A modern hermeneutika az alkotási folyamat három komponense: az alkotó, a mű és a befogadó közül ez utóbbira helyezi a hangsúlyt. Hans Georg Gadamer a XX. század második felében azt mondja, hogy a mű nem létezhet a befogadó nélkül, aki nem csupán elfogadja azt, amit a mű mond, hanem maga alkotja meg a mű jelentését. Gadamer ezt úgy fogalmazza meg, hogy a mű jelentése, mondanivalója "nem az, amit a szerző, az alkotó eredetileg mondott, hanem az, amit akkor mondott volna, ha én lettem volna a beszélgetőpartnere". A közhiedelemmel ellentétben a műalkotás tehát nem válaszokat ad az élet nagy kérdéseire, hanem kérdéseket vet föl Mindezekből viszont az következik, hogy a műalkotásoknak nemcsak egyfajta értelmezése létezik, hanem minden mű többféleképpen is értelmezhető. Egy műalkotás minden korban és minden ember számára mást és mást jelent.

HIMNUSZ:

a.) Az óda műfajkörébe tartozó költemény. Az ódától vallásos tematikája, vallásos utalásai különböztetik meg. Jellegzetes szerkezete már a görög himnuszköltészetben kialakult: A B A szerkezet (A = odafordulás és megszólítás, a könyörgés tárgyának kifejtése; B = érvelés, a kérdés részletezése, gyakran hivatkozás az isten, istenek tetteire, életére; A’= a kérés megismétlése). A XVIII. század közepétől kezdve a vallásos tematikát az isten, istenek személyét gyakran elvont, nemes eszme helyettesíti.

b.) Egy nemzet, egy közösség azonosságtudatát kifejező, jelképező ének.

Fel

IDILL (eidüllion = életkép, képecske) Békés, ártatlan, kedves, meghitt, bájos dolog. Theokritosz (Kr. e. 3. század) idillnek nevezett költeményeiben a természet közelségében boldogan élő pásztorokat szerepeltetett.

IMITÁCIÓ (lat. utánzás) más művek motívumainak, részleteinek, elemeinek fölhasználása a műalkotásban, vagy egy művészi minta követése, utánzása.

INTERTEXTUALITÁS: 'szövegközöttiség' ( ÁTÍRÁS, ÚJRAÍRÁS, EVOKÁCIÓ, ALLŰZIÓ)

A posztmodern irodalom fontos fogalma, arra utal, hogy nincsenek az irodalmi műnek véglegesen kijelölhető határai. Ahogy a szó más szavakból, úgy a szöveg is más szövegekből, az irodalmi hagyomány ismeretéből nyeri jelentését.

A „szövegközi szöveg” más szövegből (a világirodalom bármelyik művéből) tudatosan,

az allúzió szándékával beemelt idézet. Tehát a mű más alkotásokkal való párbeszéde, egymás közti „átjárhatósága” (Pl. „Már túljártam életem felén… -Dantét idézi.)

A posztmodern irodalomértelmezés megjelenése előtt kitüntetett szerep jutott néhány vallási-kulturális alapszövegnek - mint például a Biblia - és a klasszikusként értékelt szerzők műveinek. A szövegbéli idézetek, allúziók, evokációk kimutatása a szövegek közötti kapcsolatnak bizonyos egyirányúságát feltételezte. Klasszikus vagy kulturális alapszövegek imitációjaként fogták fel, amely tehát az eredetet jelentő szövegtől a visszautaló szöveg irányában hat. Ez az elképzelés többek között abban is eltér az intertextualitás modern elméletétől, hogy az a korábban eredetként értelmezett szövegeknek sem tulajdonít rögzített jelentést, azaz a későbbi szövegeket befogadó olvasói tapasztalat a klasszikus szövegeket is másként érti, tehát a befogadón keresztül a későbbi szövegek átírhatják a korábbi szövegek jelentését. A szövegek közötti kapcsolat időbeliség menti egyirányúsága tehát megszűnik A másik lényeges eltérés, hogy az intertextualitás a szövegek végtelen sokaságát már eleve egymásra vonatkoztatottnak tekinti, tehát a szövegek közötti kapcsolatokat egy végtelen szöveguniverzum jelenségeként képzeli el. Az intertextualitás a posztmodern poétikájában úgy értelmezhető, hogy a posztmodern szöveg reflektál a szövegiség ilyen természetére, s valamennyi létező szövegre mint saját potenciális előzményére tekint. Ennek megfelelően korlátozás nélkül él az idézés, átírás, parafrazeálás, ironikus megfordítás, szövegcsonkítás stb. lehetőségeivel. A posztmodern újraírás a művet más szöveghálózatba illeszkedő szövegnek mutatja, a szerzőtől pedig megvonja a szerzőség jogát, és másolóként, szövegimplikátorként, szerkesztőként mutatja be. Pl. Eszterházy Péter műveibe számolatlanul és jelöletlenül épít be más szerzőktől származó szövegrészeket.

INTERPRETÁCIÓ: értelmezés, előadás, bemutatás


INTONÁCIÓ: hangvétel, hanghordozás


INTRIKUS: bajkeverő; drámai szerepkör, lényege a konfliktus kibontakozásának elősegítése pl. Biberach, Jágó


INTUÍCIÓ: megérzés, megsejtés, ráismerés, ösztönös megértés

INTERKULTURALITÁS Kultúrák egymásra hatása.

INVENCIÓ: ötlet, találékonyság, kezdeményezés

IRODALOM Tágabb értelemben: történelmileg változó fogalom, beletartozik minden nyelvi képződmény, amit az adott korokban, kultúrákban annak tekintettek. Pl. az ősköltészet szóbelisége differenciálatlanul összegzett minden a közösség fennmaradásához szükséges információt. Az antikvitásban a litterae (betűk) alatt Cicero a „leírt dolgok gyűjteményét” értette, nem téve különbséget a tárgyszerű, pl. történelmi írások és a fiktív, képzelet szülte írások között. A XIX. században (fr. parnasszizmus, szimbolizmus) különítették el a legtisztábban a szépirodalom fogalmát minden egyébtől, tagadva az irodalom intellektuális vagy morális szerepét, hasznosságát. Az „irodalomfogalom tartalmát rendszerint az ESZTÉTIKAI ÉRTÉK, a köznapitól és tudományostól eltérő nyelvhasználat és a FIKCIÓ ismérvével szokták körvonalazni” .(Cs. Gyimesi Éva) Az irodalom intézményesült közlésrendszer, nemcsak a művek, de az azokat közvetítő társadalmi eszközök is hozzátartoznak: pl. a közönség körét megszabja a sokszorosítás módja (kódexmásoló szerzetes, könyvnyomtatás vagy digitális közvetítés), kiadói intézmények, kritikusok stb. .Nem minden irodalom, amit irodalomként fogyasztanak: elkülöníthető az úgynevezett „magas” vagy „komoly” irodalom a „tömegirodalomtól” (giccs, ponyva, pornó, képregény). A komoly irodalom olvasóinak köre elenyésző a POPULÁRIS irodalom fogyasztóinak számához képest. Az irodalom egészének fontos kommunikációs funkciója van: ismereteket, erkölcsi és világnézeti értékeket közvetít, mint más tudatformák pl. tudomány, filozófia. Az irodalom egésze szociológiai tény, míg az irodalmi mű egyediségében esztétikai tény,

ESZTÉTIKAI ÉRTÉKKEL rendelkező nyelvi képződmény. (→ IRODALMISÁG)

IRODALMI HAGYOMÁNY (tradíció): esztétikai értelemben a jelentős művészeti alkotások összessége, amely bizonyos mércét, követendő példát állít a mindenkori alkotók elé. Fölfogható egyetemesen (világirodalom) és a nemzeti irodalom szempontjából is: „minden nép irodalma a nemzedékről nemzedékre hagyományozott és a változó történelmi létben megőrzött nyelvi-etnikai önazonosság tudatának foglalata, akarva-akaratlanul mindig válasz azokra az emberi helyzetekre, melyeket egy nép, egy nemzet a maga történelme során megél. …” Cs. Gy. É. A hagyományhoz való viszonyulás koronként változó, de minden jelentős új mű kapcsolódik valamilyen hagyományhoz és egyidejűleg változtat is rajta. A hagyományok követése növeli a divatos tönegsiker esélyeit, csökkenti viszont a korszerűség és a maradandóság ígéretét. (→IMITÁCIÓ, POSZTMODERN, KONVENCIÓ)

IRODALMISÁG változó fogalma:.

Művészi, esztétikai értékek szempontjából megkülönböztetünk irodalmi és irodalom alatti minőségeket. A társadalmi fejlődés során az uralkodó közízlésben végbement változások rendre átalakították az irodalom és irodalom alatti fogalmának aktuális tartalmát, ahogyan a középkori szemlélet számára irodalom alatti „pogány” antik írások a reneszánsz idején az irodalmiság klasszikus mércéjévé váltak, a középkori irodalom vezető műfajai – lovagi históriák pedig folklorizálódtak, irodalom alatti formákban éltek tovább, vagy ahogyan a romantika idején a népköltészet vált a hivatalos irodalom mintaképévé. E folyamatok ma is érzékelhetőek az olyan vitákban, amelyek például a szórakoztató irodalom különféle műfajainak egyenrangúsága körül folynak. Ezek egyik lehetséges megoldását az az álláspont nyújtja, amely a reális társadalmi szükségleteket kielégítő irodalmi műfajok közt nem állít fel elvont értékhierarchiát, csupán a torzult igényekre építő szennyirodalmat (pl.

pornográfia, giccs) ítéli irodalom alattinak.

IRÓNIA (gör. tettetés) esztétikai minőség. A komikum egyik fajtája. A gúny burkolt kifejezési formája. Az a magatartás és nyelvi megnyilatkozás, amely közvetve tagadja, amit közvetlenül állít, a megnyilatkozó dicsérve gúnyol, állítva tagad → KOMIKUM

Fel

JELENTÉS

  1. közvetlen,felszíni jelentés (denotáció), informatív, referenciális funkciót tölt be,
  2. közvetett, mögöttes jelentés (konnotáció), poétikai funkciót tölt be

Az irodalmi mű többletjelentése a mű egészének összefüggéseiből érthető meg.

JEREMIÁD siralmas ének; a XVI–XVII. századi magyar irodalom műfaja (a név eredete Jeremiás próféta neve és műve)

Fel

KANONIZÁLÁS: (kanon = „mérték”, „zsinórmérték”, „erkölcsi norma”)a bibliai szövegek tudós vizsgálata, válogatása, a végleges szövegek kialakítása
KARCOLAT: kisprózai műfaj, a hírlapi rövid elbeszélés egyik formája, néhány jellemző vonással megrajzolt arc- ill. helyzetkép

KATARZIS A művészetnek a befogadó teljes személyiségét felkavaró, megrendítő hatását nevezzük Arisztotelész nyomán katarzisnak. Eredetileg „megtisztulást”, „engesztelést”, belső emelkedettséget jelentett.

KOMIKUM (→ humor, irónia, gúny, helyzet- és jellemkomikum) Esztétikai minőség, mely nevetséges hatást kelt, értékhiányt leplez le. Forrásai pl. a komikus figura többnek akar látszani, nemesebbnek, mint ami (jellemkomikum), komikus, félreértésen alapuló szituáció (helyzetkomikum).

A nyelvi humor fajtái:

- „Ki legyen a vajda: én-e, vagy pedig én?

A győzelem után szóba jöhet megén’:”

szójáték, tiszta komikum, mely nem sért.

- „Összecsapta ugyan fogait ész nélkül,

De már akkor ott volt a darázs vendégül;

Csórit ijedtében a hideg is lelte:

Kinjába’ mit tegyen? A darázst lenyelte.” Együttérző humor, „mosoly könnyek között”, kis

hibán alapszik.

- „Eljárta eszével Nagy-Cigányországot:

Hogy s mikép vesz ő majd új veres nadrágot,

Amely senkinek még soha testén nem volt –

Ánglia-posztóján bársonybul lesz a folt.”

Irónia, másként mondás, a hibát pozitív dolognak

állítja be (bársonyfolt).

- Legelőször is Puk leszidá Heringet:

Az úr vitt, nem egyéb, e nagy kárba minket!

Az úr tette oda – átkozom a körmét!

Az úr sütte-főzte… egye meg a tervét!”

Gúny, a hiba túlzó megjelenítése jellemzi, ami

már bánt (felelősség-hárítás, átkozódás).

- „Nem ér rá elvinni, ha leoldni ráér,

Mert amint görnyedez a szép tarisznyáért,

Combja közé akad hátul Dundi kardja,

S oly likat hasít, hogy a tarkója tartja.”

Szatíra vagy maró gúny, a hibát erőteljesen

mélyíti, bántó hibafeltárás (a kapzsiság leleplezése).

- „Tótágast áll fején; ég felé a lába,

Megakadt valahogy a nyeregkápába;

Lelke pedig, amint mennybe iparkodott,

Feljebb-feljebb mászva, kiment ahol tudott.” (Arany János: A nagyidai cigányok)

Szarkazmus: durva, sértő hibafeltárás („kifingott” képszerű megjelenítése).

KOMPOZÍCIÓ A műalkotás beső rendje. Minden jó mű megszerkesztett egész, részei egymással összefüggenek, erősítik egymást. Epikai és drámai művekben a cselekmény folyamatában, a tér, az idő és a szereplők változásában nyilvánul meg legközvetlenebbül. Lírai művekben a képek, gondolatok egymáshoz való viszonya adja.

KONNOTATÍV jelentés – a művészi nyelvhasználat egyik sajátossága, hogy a szó több jelentése (jelentésbeli holdudvara) részt vesz a jelentésegész kialakításában

KONVENCIÓ (lat.) közmegegyezésen alapuló, a hagyományoknak megfelelő, játékszabály

KRIMI detektívregény

Epikus műfaj, témája valamilyen bűntett leírása és annak a kinyomozása.A klasszikus krimi (E.A. Poe 3 Dupin története (1840): A Morgue utcai kettős gyilkosság. Marie Roget rejtélye, Az ellopott levél, A. Christie, GH. Simenon) elemei:

a) cselekményes - rejtély (pl. gyilkosság), a cselekmény alárendetl a nyomozásnak – elrejtés, felfedés, ismétlődés = intellektuális jellegű, játék, tartózkodás az erőszaktól

b) nem realista, nem pszichologizál:- sematikus, leegyszerűsített, világ, - különc nyomozó, kétbalkezes barát, jellemük változatlan, lepipálja a rendőrséget - a tárgyi részletek csak mint jelek, nyomok fontosak,

c) intellektuális- a racionalitás győzelme, játékkal rokonság, - ártatlanul meggyanúsítottak, a gyilkos a legkevésbé gyanús,

d) a detektív a rend megteremtője egy rendetlen korban

A kemény krimiben a hangsúly a rejtvényfejtésről az akcióra helyeződik. Pl. Chandler Marlowe magándetektívje harcban áll a bűnözőkkel és a rendőrséggel egyaránt, magányos, becsületes nagyvárosi cowboy.

KULTUSZ

Valamely vallási rendszer egyetlen közös tárgyra (valamely istenre, szent helyre vagy időre, szent állapotra) vonatkozó rítusainak, szent cselekményeinek össze­füg­gő rendszerét, egy adott vallás vagy valamilyen vallási tevékenység (tisztelet) gyakorlásának teljes módját jelenti. A kultusz minden ilyen esetben a hit és a szokás, a vallási tanítás és a vallásos érzület által vezérelt szabályozott és alapvetően kollektív cse­lek­vé­seket – engesztelést, hódolatot és hálaadást, áldozatbemutatást, imát – foglal magába és lényegét tekintve valamely vallási közösség közös hitét vagy hie­del­mét a gyakorlatban megvalósító cselekvési rendet, egy emberi kö­zös­ség­nek mint hit- és kultuszközösségnek a megszerveződését és működését is jelenti.

Fel

LÁTOMÁS Önkívületi állapotban lévő, elragadtatott révületbe esett emberek élményei vagy rendkívüli fantázia szülte képsorok. Ezért fantasztikus, földöntúli, esetleg vészjósló. Minden misztikumra fogékony korban, ill. a természethű ábrázolástól távolodó stílusban szerepet kap, pl. középkor, barokk, romantika, szürrealizmus

LÍRA gör. lüra (húros hangszer) (←élménylíra, tárgyias költészet; hangulatlíra, szerepvers)

Műnem, a lírai (általában verses) műfajok összessége. Az ember első megnyilatkozásai lírai természetűek lehettek, a külső és belső világra történő érzelmi, gondolati szubjektív reflexiók., pl. könyörgések szellemekhez, bölcsődalok, vadászdalok. A Kr.e. 7. sz.-tól vannak írott emlékeink. Lényege az erős szubjektivitás, az érzelmek, hangulatok, egyéni tudattartalmak elsődlegessége a külvilág objektív tényeivel szemben. A valóság elemei, mint a költő érzelmeinek tárgyai jelennek meg. Az élet jelen pillanatbeli állapotát fejezi ki (de az idősíkok váltakoztatásával találkozunk például az időszembesítő verstípus esetében) . Az érzelmeket keletkezésük közben ábrázolja.

A megszólaló személy, azaz a mű lírai énje (fiktív megszólaló!) alapján főbb típusai:

  • személyes líra: közvetlen önkifejezés,
  • szereplíra: belehelyezkedés más emberi egyéniségbe, magatartásba,
  • közösségi líra: a közösség érzelmi, gondolati tartalmainak kifejezése

Az érzeli intenzítása és hangulata alapján beszélünk:

  • hangulatlíráról: minimális érzelmi intenzitás
  • érzelmi líráról
  • gondolati líráról: az intellektuális tartalmak intenzív érzelmi közegben jelennek meg

Téma vagy tartalom alapján csoportosítása:

  • élménylíra, vallomáslíra: a belső én közvetlen önkifejezése
  • tárgyias líra: a költő érzelmei valamilyíen szűrőn keresztül kerülnek nyilvánosságra, pl. az egyéni életérzést a környezet, a természet ábrázolásával fejezi ki a költő
  • agitatív líra: a költő célja a meggyőzés

LÍRAI ÉN A kifejezés arra utal, hogy a vers beszélő alanya különbözik a verset író életrajzi éntől

Fel

MEGÉRTÉS Míg a hétköznapi vagy tudományos szöveg megértése lineáris, az irodalmi művet fokoztosan, szakaszosan értelmezzük, ebben az előre- és visszautalások segítenek. (→ nyitott mű) A megértés fázisai: 1. előzetes megértés (előbbi művek alapján kialakult elvárások), 2. a konkrét mű jelentésének, esztétikumának felfejtése . 2.1.ennek feltétele a leválasztás a külső objektív valóságról, az alkotói szándéktól, a megalkotás konkrét időbeliségétől, a túlzott olvasói szubjektivitástól, a leválasztás révén képesek vagyunk egy egyetemesebb emberi lét felé kilépni. 2.2. A szövegközpontú vzsgálat, a poétizáló szerepű váratlan elemek (nem köznyelvi) garammatikai és stilisztikai eljárások jelentéseinek megfejtése a szöveg egészének kontextusában.3. az utólagos megértés : kritikák olvasása, a mű újraolvasása, hatástörténet megismerése.

Az irodalmi mű egy önálló, külön világ, lényegét tekintve megérthető a külső körúlmények nélkül, függetlenedik a külső keletkezési körülményeitől, az alkotójától

MESE

Fantázia teremtette eseményeket elbeszélő epikus műfaj. Szereplői valóságos és képzeletbeli lények (pl. Kínában a viziszörny, Mo.-on a sárkány). Állandó tematikai toposzok: a legkisebb királyfi, három próba, furfangos ember… és retorikai toposzok

: Hol volt, hol nem volt…jellemzik. Típusonként hasonló a szerkezetük : varázsmese vagy tündérmese, csalimese, állatmese. A ~ állandó fordulatai, kétpólusú világképe ismerős világot kínálnak a befogadónak, segítik a tapasztalatok nélküli gyerekek világismeretének kialakulását. A műfaj mágikus eredetét mutatják a csodás elemek, számok (3,7). A népmesék hősei és helyzetei arhetípusok: kollektív emberi vágyak, törekvések, magatartásmodellek. Nagy ~gyűjtők: Grimm testvérek, Andersen, Benedek Elek. Meseregények: Collodi Pinocchio, Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő. Mesejáték : Weöres Sándor: A holdbéli csónakos.

METAMORFÓZIS átalakulás

MITOLÓGIA

a) a mítoszok összessége
b) a mítoszokkal foglalkozó tudomány

MÍTOSZ

A gör. müthosz (elmondás, elbeszélés) szóból származó fo­ga­lom, amely az emberi kultúra igen ősi, az istenek és héroszok világáról, a világ keletkezéséről és lényegéről, az emberi civilizáció gyökereiről beszámoló orális, később gyakran írásban is lejegyzett, valamennyi nép hagyományában felbukkanó történetet jelöl. A mítoszok leggyakoribb témái az istenek születésével és hatalmi harcaival, a világ és az ember teremtésével, a Szent és a profán valóság kapcsolatával, az ember sorsával és rendeltetésével kapcsolatos történetek, amelyek célja az ember transz­cendens élményeinek és tapasztalatainak rögzítése és magyarázata. Ebben a szerepében a mítosz a vallási tanítás alapja, egyben azonban sajátos tu­do­mány és művészet is. 

MODALITÁS: a mű hangneme

MODERN 1. Minden jó műalkotás alapkövetelménye, hogy az adott kor világérzékelését, közérzetét hitelesen ábrázolja. A ~ egyben újítás is. Minden jó mű a műfaj, stílus stb. kisebb forradalma. 2. a romantikát követő, a XIX. sz. második felétől kezdődő művelődéstörténeti korszak. Az 191o-es évekig tartó első szakaszát klasszikus modernségnek is nevezzük (naturalizmus, impresszionizmus, szimbolizmus, naturalizmus, a század elejének avantgárd mozgalmai). Második szakasza, a későmodernség az 192o-as, 3o-as évektől a 60-as, 7o-es évekig tart. A modernségnek a XX. század utolsó harmadától induló és jelenleg is tartó szakaszát posztmodernnek (utómodernnek ) nevezzük

MOTÍVUM

Egy-egy műalkotás vagy művészi életmű ismétlődő tematikai egysége, pl. Mészöly Miklós életművében a nyomozás (Az atléta halála, Saulus), József Attila verseiben a pályaudvar, fűszál, Szophoklész Oidipusz c. drámájában a látás és a vakság, Golding A legyek ura című regényében a tűz és a maszk. Másrészt motívumnak tekintjük az egymással azonosítható szövegrészek, szinonímák ismétlődését. Pl. Arany János: Letészem a lantot című versében a tűz, reves fa, világ, láng gyúlt szavak. Használatos téma értelemben is, pl. a testvér-ellenfelek harca (Szophoklész: Antigoné), Napóleon (Stendhal: Vörös és fekete), vagy a Lúdas Matyi témája az európai meseirodalom vándormotívuma. Mondják a toposz (= tematika vagy retorikai közhely) helyett is pl. a vándor, a vándorlás, a kert, a kút, a hajó, az évszakok, a napszakok, (éjszaka pl. Goethe: Vándor éji dala, Vörösmarty: Csongor és Tünde, Hölderlin: Himnuszok az éjszakához). Szimbolikus jelentést kap a visszatérésektől, a különböző kulturális kontextusoktól, a művészeti hagyomány felidézésének erejável is bír. (pl. hegy, kert, sziget, alászállás, felemelkedés, nemzedékek, család, felnőtté válás, beavatás; ember és természet, mikro- és makrokozmosz, felnőtt-gyermek, férfi-nő, bűn és bűnhődés, vándorlás, kaland, falusi és nagyvárosi életformák).

MŰFAJ: az irodalmi művek egy-egy csoportját jelölő, koronként és területenként változó kategória, remekművekből elvont normarendszer. Elkülönítésük tartalmi és formai elemek alapján történik: pl. műnembe tartozás, jellegzetes téma, szerkezet, terjedelem, szövegforma (verses, prózai), nézőpont és magatartás, hangnem, beszédhelyzet, stilisztikai eszközök.

MŰNEM: műfajcsoport. Az irodalmi művek három hagyományos alapkategóriája: az epika, a líra és a dráma. A műnemek elkülönülését már az ógörög irodalomban megfigyelhetjük. A hagyományos műnem- és műfajelméleti rendszert Hegel dolgozta ki esztétikájában 1820-1829 között. A műnemekbe és műfajokba sorolás az irodalmi kifejezésmód történelmi változásai miatt vitatható leegyszerűsítés. A műnemek meghatározásának leggyakoribb szempontjai: az idősík (pl. az epika alapvetően múlt idejű), a mű tárgya, a szerzőnek a műhöz és a valósághoz fűződő viszonya, a nézőpont, stb. 

Fel

NARRÁTOR: történetmondó, elbeszélő

NARRÁCIÓ: Genette a szó három jelentését különíti el: 1. elbeszélés, elmondás 2. az elbeszélés eseménysorának egymásutánja, 3. a történet elbeszélésének, narrációjának az aktusa

NARRATOLÓGIA Az irodalomtudány egy ága, amely az elbeszélés technikai-pszichológiai működésmódját elemzi. Alapkérdése a szerző és az elbeszélő, a hős és az elbeszélő közti különbségtétel.

NÉPKÖLTÉSZET A folklóron belül az irodalmi alkotások összessége, pl. ide soroljuk a

történeti mondákat, meséket, legendákat, melyek szerzői ismeretlenek, s amelyek a népi közösségekben alakultak ki. Ide tartoznak a balladák, a regölők, a dalok, a népi imádságok, varázsszövegek, bájolók, ráolvasók, az orvoslás szövegei, a siratóénekek, a gyermekmondókák, altatók. Ismeretesek népi színjátékok is, melyek párbeszédes formában maradtak fenn, például betlehemesek, menyegzői verses szövegek.

NOVELLA

A novella olyan kisepikai műfaj, mely rendszerint egyetlen, rövidre fogott, de nagyon jellemzô eseményt mond el. A történet gyakran hoz sorsfordulatot kevés és csak egy-két lényeges vonással jellemzett hőse számára. A végpont (csattanó) felől szerkesztett műfaj. A ~ fontos eleme a vezér (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum. A novellától megkülönböztetjük az elbeszélést, mely terjedelmében szabadabb, több és alaposabban jellemzett szereplőkkel dolgozik és tempója lassabb, tartalma oldottabb. Boccaccio idejében (XIV.század) az olasz novella szó újdonságot jelent, érdekes hírt, különös történetet.

Fel

NYITOTT MŰ Minden műalkotás […] virtuálisan végtelen számű lehetséges olvasat felé nyitott, ezek mindegyike személyes távlattól, ízléstől, kivitelezéstől függóen ad életet a műnek.” ( Eco: A nyitott mű, 105.)

Fel

PARABOLA: Példázat, erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, anekdotikus történet. Legismertebb formái az Újszövetségben találhatók: l. Jézus példabeszédei.

PARAFRÁZIS „hozzámondás”, „megtoldás”, „átköltés,” egy-egy ismert irodalmi mű témájának újraírása

POETA DOCTUS: tudós költő

POETA NATUS: született költő, őstehetség

POÉTIZÁCIÓ A szöveg többletjelentését, esztétikummal telítettségét létrehozó eljárások: váratlan szövegelemek, retorikai, grammatikai, stilisztikai, kompozíciós eljárások.

PSZICHOANALÍZIS

A XX. századi gondolkodás egyik legfontosabb alakja, Sigmund Freud elmélete szerint az emberi személyiség rétegzett, a tudatos én (ego), a tudattalan vagy ösztön-én (id) és a fölöttes én (superego) konfliktusa alakítja a személyiséget, olykor betegségig fokozódó traumákat is okozva. Az ösztön-én a szexuális késztetéseket és a halálösztönt tartalmazza, míg a fölöttes én a társadalmi normák belsővé tételével szorítja korlátok közé az ego-t. Az ember társadalmi fejlődése során az ösztönkésztetések elfojtásra kerülnek, így a szexuális és romboló késztetések a tudattalan rétegbe kerülnek. Az ego nem képes önelemzéssel eljutni az esetleges traumák okaihoz, de például a nyelvi elszólások, álmok felszínre hozhatják ezeket.

Fel

RAPSZÓDIA: Az óda egy alműfaja. Jellemzője, hogy a gondolati és érzelmi elemek egyensúlya megbomlik; az érzelmi túlfűtöttségből származik belső feszültsége, a hangnem izgatottsága. Ez gyakran a külső formában is megjelenik: váltakozó hosszúságú sorok, hiányos mondatok stb. (pl.: Vörösmarty: Előszó, A vén cigány, Petőfi: Egy gondolat bánt engemet, Babits: Fortissimó)

REGÉNY (a magyar regélni szóból) Prózai, nagyepikai műfaj. Nagy terjedelmű, hosszú időszakot átölelő történet, cselekménye szerteágazó, változatos. Sok szereplője (fő- és mellékszereplője) van, akiknek jellemfejlődését érzelem- és gondolatvilágát a cselekmény kibontakozása mutatja be. A regény mint a modern polgárság műfaja a XVIII-XIX. században élte virágkorát. Formája rendszerint próza, bár a XIX. és XX. században ismertek verses és drámai formában írt regények. A narráció technikája szerint ~ típusokat különböztetünk meg: mindentudó elbeszélő előadása, én~, tudatfolyam~. Téma szerint alműfajokra osztható: történelmi~, család~, lovag~, esszéregény, életrajzi regény, lélektani regény, utópia stb. A szereplőknek a tér-időhöz való viszonya alapján: pikareszk, fejlődési regény.

REGÉNYVÁLTOZATOK

RETORIKAI ALAKZATOK az antik lírában

I. Eltérő modalitású mondatok:

- Költői kérdés

S én legyek elnéző?" (Juvenalis: Nehéz szaítrát nem írni)

-Felkiáltás (exclamatio)

Flaccus a mécsnél méltán írhatna ezekről!" (Horatius: Leuconoéhoz)

-Megszólítás (apostrofe)

Kedves, csak ne kutasd..." (Horatius: Leuconoéhoz)

II.Közbeszédtől eltérő nyelvi elrendezés:

-Szórend vagy mondatrend megváltoztatása (inverzió]
„Hisz ha a holló épp az imént a baloldali odvas
Tölgy tetején nem szól...

Nem látnád Moerist soha már..." (Vergilius: IX. ekloga)

-Párhuzam (paralellizmus)
„Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr"(42. zsoltár)

-Fordított párhuzam (khiazmus)
„Feltámadt sok már feledett szó, és feledésbe hull sok most kedvelt..."

(Horatius: Ars poetica)

III. Ismétlés (repetüio)

- Elöismétlés (anafora)

Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,

fűts jó keményen..." (Horatius: Thaliarchushoz)

- Versszakvégi ismétlés (refrén)

Hajrá, fogyjon az út, társak siessünk!"

(Janus Pannonius: Búcsú Váradtól)

- Kötőszóismétlés (poliszindeton)

Míg Matho ügyvéd közeleg teletöltve egész új hordszékét...

míg öröködbe beülnek...

Míg a paráznától a kerítő férj örököl..." (Juvenalis: Nehéz szatirit nem írni...)

- Tőismétlés (figura etymologica)
„Istenek Istene" (50. zsoltár)

IV. Fokozás (klimax)

Csókot ezret előbb, utána százat, s ezret másikat

adj, és újra százat... s ezrek ezre ha csattant már

a szánkon, belezavarodunk a számolásba..."

(Catullus: Lesbiához)

V. Túlzás (hiperbola)

Sírván sírjatok, égi istenarcok... Mert meghalt a rigó..."

(Catullus: I.esbia madárkája]

VI. Halmozás (hasonló elemek felsorolása)

Mert csak a bűn terem itt,

kertet, palotát, tele asztalt, régi ezüstremeket s kelyhct..."

(Juvenalis: Nehéz szatírát nem írni)

VII. Kihagyás (ellipszis)

- hiányos mondat

Dőzsöl reggeltől Marius száműzve, nevet zord

istenein; de, habár győztél, te provincia, jajgatsz!"

(Tudniillik kihagyja, hogy miféle provinciáról van szó: arról, amit Marius kifosztott.)

(Juvenalis: Nehéz szatírát nem írni)

-Kötöszókihagyás (asindeton)

húgait is kitanítja - Locusta se jobban -,

a férjük kék tetemét hogy kell kiteríteni, hírre nem adva..,"

(Tudniillik „a férjük" előtt egy „hogy" kötőszó hiányzik.]

(Juvenalis : Nehéz szatírát nem írni)

VIII. Ellentét

- állítások ellentéte (paradoxon)

Gyűlölök és szeretek..." (Catullus)

- jelző és jelzett szó ellentéte (oximoron)

szolgasercg tör az árvát ringyósorba taszító rabló gyámnak utat...”

(Juvenalis: Nehéz szatírát nem írni)

RÍM ÉS RÍMFAJTÁK

a) tiszta - a magán- és mássalhangzók egyaránt azonosak

- önrím - ua. a szó pl. élek - lélek

- ragrím - ua. a toldalék

b) asszonánc - a magh. azonosak, a mássalhangzók rokonok

c) kínrím - erőszakoltan csengő-bongó

rímszerkezetek:

a) belső rím

b) echórím - a hívó és felelő rím közvetlenül egymás mellé kerül - Ha nyers a vers, az olvasó a só!

c) végrím - párrím: a,a,b,b, hármas rím - a,a,a, b,b,b, négyes, bokorrím - aaaa,bbbb, félrím - xaxa, xbxb, keresztrím - abab, cdcd, ölelkező - abba, visszatérő: aaxa, bbxb, ráütő: aabbb, ccddd, tercina- aba, bcb, cdc

RITMUS, zeneiség

A magyar költészetben használt versrendszerek

1. ütemhangsúlyos verselésA hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos változása adja a ritmust. Az ütem kötött szótagszámú, az élén hangsúlyos szótag áll.

sorfajták:

a) felező 12-es = 6║6 pl. Arany J. Buda halála

b) felező nyolcas = 4║4 pl. Petőfi: Nemzeti dal

c) négyütemű 16-os (Balassi: Hogy Júliára talála…)

d) Balassi-strófa: 6a║6a║7b X3

e) harmadoló 14-es (kanásztánc) 4║4║6 (Gábor Áron rézágyúja)

2. Az időmértékes verselés a ritmust a hosszú és rövid szótagok szabályos rend szerinti hullámzása adja

Verslábak

– jambus- emelkedő versláb,

– trocheus,

–– spondeus,

 pirricchius,

–anapesztus

– daktilus

Nagyobb ritmusegységek = kolón (tag, állandósult metrikai képlet): pl. Ionicus a maiore: A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (- -UU). ionikus a minore: két rövid és két hosszú szótag alkotta versláb, Pl. A hatalmas szerelemnek - -choriambus -  -

Fel

Sorfajták:

hexameter (hatmértékû – hat verslábból álló –, spondeusokból és daktilusokból áll, az 5. versláb mindig daktilus, a 6. legtöbbször spondeus)

pentameter (‘ötmértékű’) – spondeusok és daktilusok alkotják, de a 3. és a 6. versláb csonka; a 3. és a 6. versláb után cezura – sormetszet – van
pl. háborut emleget és lélekölô viadalt
disztichon- egy hexameterből és egy pentameterből álló antik időmértékes sorpár; pl. : Kölcsey Ferenc: Huszt

szapphói sor Szappho görög írónôrôl elnevezett sorfajta: a harmadik versláb daktilus, a többi trocheus. |– |–|–|–

adoniszi sor A szapphói versszak negyedik sora. Egy daktilusból és egy trocheusból illetve spondeusból áll. Képlete: –|– vagy - / - - .

Anakreoni hetes: –|–|–|–

alexandrinus: A francia eredetû alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésû sorfaj, a 6. szótag után felezô sormetszettel. A XII.századi francia Nagy Sándor regényrôl (Roman d`Alexandre) nevezték el. A magyar fordítások rendszerint idômértékes, jambikus lejtésû, 12-13 szótagos sorokban adják vissza.

Strófaszerkezetek:

A szapphói strófa: antik időmértékes versforma; négy soros, első három sora ún. szapphói sor, a negyedik pedig ún. adóniszi kólon (Berzsenyi Dániel: Osztályrészem)

Az alkaioszi - négy soros: első két sora ún. nagyobb alkaioszi sor, harmadik sora ötödfeles (4 1/2) jambus, negyedik sora ún. kisebb alkaioszi sor; az ~ nevét Alkaiosz (Kr. e. III-II. sz.) görög költőről kapta: (Berzsenyi: A magyarokhoz I.)

Nagy alkaioszi sor –|–| –|–|

Kis alkaioszi sor|–|–|–

3. A szimultán vers: ütemhangsúlyos és időmértékes ritmusa egyszerre pl.Toldi - felező tizenkettes és trocheikus.

Antikizáló hangsúlyos verselés: Középkori latin költészet verssorai úgy utánozzák a klasszikus verselés egy-egy verslábát, hogy a hosszú szótag helyén hangsúlyos, a rövid szótag helyén pedig hangsúlytalan szótag áll. Ezt nevezzük antikizáló hangsúlyos verselésnek. 

STILIZÁLTSÁG (poétizáció, retorizáltság): A nyelvi nyilatkozatok költőivé alakítása Németh G. Béla szerint) három fokozatban történik: a stilizáltságot a szó- és mondatformák válogatása hozza létre, a retorizáltság gyakori eszközei az állandósult alakzatok, melyek mögött gyakran elhomályosult logikai sémák állnak (ellentétbe állítás, fokozás, párhuzam, érvelés stb.), a poétizálás eszközei közül a hangzati eredmény számszerűségeket (metrika, ritmika stb.), a szófűzés szokatlan módjait említhetjük.

Fel

SZONETT: műfajértékű versforma14 sorból álló költemény, többféle rímképlettel.
Az egyik leggyakoribb rímelhelyezés: abba abba cdc dcd

SZÓRAKOZTATÓ IRODALOM

hatáskeltő eszközei (pl. sematizált hőstípusok, élethelyzetek, értékvilág, kalandosság, csattanó, szójáték). Tipikus műfajok (pl. útirajz, detektívregény, kalandregény, füzetregény, képregény, tudományos-fantasztikus irodalom, humoros és erotikus irodalom, dalszöveg, sanzon, vicc, reklámvers) 

Fel

TÉMA A mű tárgya, gyakran nevezik fabulának (= a mű meséje, a cselekmény nyersanyaga), tartalomnak is. Pl. Arany János Ilosvai Selymes Péter Toldi-ját választotta műve nyersanyagának. A ~k jellege meghatározhatja, hogy milyen műfajban realizálódjon műalkotássá. Művek sorának lehet ua. a témája, pl. az elcsábított polgárlány (Schiller Ármány és szerelem című drámájában), az igazáért harcoló kisember ~ja vándortémává vált (Kleist: Kolhaas Mihály, Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja, Doctorow: Ragtime).  

TÖMEGIRODALOM

A18-19.századtól a megnövekedett olvasóközönség igényeit kielégítő tömegirodalom folytonos kihívást jelentett az ún. magas irodalom képviselői számára. A 20.sz. második felében az irodalom szerepe az időtöltésben, szórakozásban a töredékére csökkent a multimédiás szórakoztató eszközök elterjedésével. A század végének jelentős írói igyekszenek ötvözni az irodalmi hagyomány eszköztárát a tömegirodalom igényeivel, ilyen többrétegű mű például Umberto Eco: A rózsa neve c. regénye, amely olvasható detektívregényként, politikai allegóriaként és az írás folyamatát önironikusan értelmező posztmodern fikcióként.

Fel

ÚJRAÍRÁS ( →INTERTEXTUALITÁS) A posztmodern kortárs világirodalom eljárásmódja. Pl. egyik célja az lehet, hogy rávilágítson az irodalmi hagyomány egyoldalúságára, hiányosságaira: pl. Defoe Robinson Crusoe című művének átirata Michael Turnie: Péntek, vagy a Csendes-óceán végvidéke, 1967, John Maxwell Coetzee (dél-afrikai, 2003-as Nobel-díj) : Foe, 1986, Emily Brontē: Jane Eyre-ének Jean Rhys( karibi angol) : Széles Sargasso-tenger, 1966 . Hagyományőrzőbb válfajának célja a közvetítés: Christoph Ransmayr: Az utolsó világ, (Ovidius : Átváltozások) Az újraírás az alkotás és befogadás, a szöveg és a kommentár egymásra vetítését jelenti egyben.

Fel

VERS (lat. versus= fordulat, visszatérés): A próza mellett a másik lehetséges szövegforma, szabályos ritmus jellemzi. A versritmus fajtái: időmértékes, hangsúlyos, szimultán verselésű, gondolatritmusos. SZABAD VERS: Prózai formájú, de versként tördelt sorokban megjelenő lírai szöveg. (Pl. Withman, Kassák)

VERSFORMA: egy vers kötött ritmusszerkezete. A verselési módoknak megfelelően vannak időmértékes, ütemhangsúlyos és kevert versformák.

Versformák

jambikus vers - a szótagszám megtartása mellett zömmel jambusok, az utolsó többnyire kötelezően jambus

rímes időmértékes vers = leoninus

blank verse (angol) drámai jambus - hangsúlyos, jambikus lejtésu, 10 vagy 11 szótagos verssor, általában rímtelen (Shakespeare művei)

ballada-forma (provanszál eredetű)

a) 4 versszakos - egyszerű - 3 X 8 soros vsz. ababbcbc + 4 soros ajánlás (Villon: A szép fegyverkovácsné balladája)

- 3X1o soros + 5 v. 6 v. 7 soros ajánlás (Villon: Ballada a vastag Margot-ról

b) 6 versszakos - kettős ballada - 6 vsz., refrénnel a végén nincs ajánlás, - magyarra négyes vagy ötös jambusokkal

rondó-forma 8-12-15 soros, két rímre épül, az első sor vagy csak első szava a végén refrénsorként visszatér

szonett (olasz) 2x4 soros abab v. abba + 2X3 soros strófa cde vagy cdc (Petrarca)

szonettkoszorú - (mesterszonett) 15 szonettből áll, a 15 az előző 14 kezdősoraiból áll össze (József A.: A kozmosz éneke)

terzina :háromsoros strófákból álló versszerkezet - ababcbcdc (Dante:Isteni színjáték)

ottava rima (nyolcas rím) = stanza :6 sor keresztríes, 2 párrím - abababcc (Arany J. :Bolond Istók)

a chevy chase-strófa (angol-skót ballada-forma) jambikus lejtésű, xaxa rímképletűa páratlan sorok 8, a párosak 6 szótagosak, 4 illetve 3 jambusból állnak, (Vörösmarty: Szózat, Arany: A walesi bárdok) 

VERSHELYZET: A vers írására motiváló helyzet, a mű megszületésének körülményei: tér- és időmozzanatok (versíró helyzet), a lírai én megjelölése és viszonya a tárgyához (a keletkezést elindító emberi szituáció).

VERSTÍPUSOK: A lírai művek osztályozásának egyik lehetséges szempontja. Fő szempontjai: a vershelyzet, a versszerkezet, valamint a megjelenített élethelyzet. A legfontosabbak: önmegszólító (József A.: Tudod. Hogy nincs bocsánat), időszembesítő (Vörösmarty: Előszó), értékszembesítő (Kosztolányi: A bús férfi panaszai), létösszegző (Arany János: Epilógus).

VIRTUALITÁS

Számítógépes rendszerek segítségével előállított mes­terséges környezet, amellyel a felhasználó virtuális identitása révén lép in­terakcióba. A virtuális valóság készítőinek célja lehet egyfelől a fizikai való­ság egy szeletének minél pontosabb utánzása, modellezése. Ilyen szimuláci­ós eljárásokat az ipari tervezéstől az orvostudományon át a katonai kiképzé­sig széles körben alkalmaznak. Virtuálisnak nevezhetünk minden mesterségesen előállított illúziót, amely képes a természetes érzék­szervi benyomások által keltett valós élmények helyettesítésére. A virtuális könyvtár, múzeum, egyetem vagy enciklopédia gyakran megjelenésében is igyekszik hasonlítani valóságos társaira, ám voltaképp mindig a fizikai világ korlátainak átlépésére törekszik. A virtuális intézmények realitása elsősorban abból fakad, hogy a felhaszná­lók mint valós létezőkkel lépnek velük interakcióba. A vv definíciója három kulcsfontosságú tényezőt tartalmaz: a belemerülést, az interaktivitást és az információs intenzitást.

Fel

Szakirodalom:

Cs. Gyimesi Éva: Teremtett világ

Világirodalom, 21. századi enciklopédia

Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban, 2001. Osiris 



Fontos

09/19/13
Rovat: Fontos
Beküldte: kjkg

Budapesti Operettszínház: Rómeó és Júlia (A képek a Galériában tekinthetők meg.)